ZagyvaTorkaHorka
Céljaink:

Elsősorban: 

 

A magyar értékrend szerinti közösség létrehozása, melynek tagjai megbízhatnak, számíthatnak egymásra. Mely tagok megbecsülik a másikat és örömmel dolgoznak együtt. Őszinték egymáshoz. Tisztelik és ismerik a múltjukat, kultúrájukat, hagyományaikat. A jövőjükért pedig tesznek a jelenben. 

 

Továbbá:

 

 Olyan fiatalok kinevelése, akik idővel átveszik az idősebbek szerepét.

Reméljük sok tudást halmoznak fel, amivel elérik, hogy ők is taníthassák az idősebbeket.

 A különböző harcművészeti versenyeken is jól fognak szerepelni.

 Mindezekhez megppróbálunk minden segítséget megadni a harcosoknak. (Például a szervezések mellett, autóval visszük edzőképzőre, edzőtáborba, versenyekre és egyéb helyszínekre az elkötelezett fiatalokat)

 

Mindezek mellett:

Egy olyan csapat megszervezése, mely alkalmas baranta bemutatók megtartására csonkaországban és "külkapcsolatainkat" felhasználva, akár szerte a Kárpát-medencében.

 

Ehhez persze magabiztos fizikai-erőnléti, technikai és lelki,  alapállapotot kell elérnie az edzésekre, fogalalkozásokra járók többségének.

Tehát nem utolsó szempont céljaink között  a folyamatos edzések megtartása és azokon való részvétel sem. 

Persze dolgunkat megkönnyítené egy állandó edzőhely, mely egész évben minket szolgálna.

 

Reményeink és terveink szerint a  magyari jeányokkal és legényekkel idén, közösen eltudunk menni és résztveszünk az év jelentősebb eseményein.

 

Baráth Szilárd - Szolnok

Content Management Powered by CuteNews
IDÉZETEK

Még több idézet...