ERDÉLY 1918 VÉGÉN � DRÁMAI DOKUMENTUMOK

1818 november vége felé a románok benyomulnak Erdélybe, megszállják a Székelyföld egy jelentős részét, és igen gyorsan haladnak a kijelölt demarkációs vonal, a Maros irányába. A Károlyi-kormány tehetetlen, kétségbeesett kiáltványokkal próbálkozik. Fegyver helyett � ami amúgy sem áll rendelkezésére � tollal próbál harcolni. Ágyú helyett eszmékkel, amelyek anakronisztikusan hatnak a durva viharban. A megvívott forradalom a nagy szólamaival, eszméivel, lángolásával, hitével úgy hat az események otromba sodrában, mint egy korán született, életképtelen csecsemő. És Maniuék december 1-jére összehívták Gyulafehérvárra a sorsdöntő nagygyűlést…

Egy széttört régió nyomorúsága

A versailles-i békeszerződéshez vezető történelmi folyamat a messze régmúltba nyúlik vissza, de maga a békeszerződés, kiváltképpen Európa újrarendezése a befejezetlen múlt eseményei közé tartozik. Befejezetlen és tökéletlen: a nemzeti államalakulással járó dezintegráció nem fejeződött be 1918�19-ben, talán még ma sem, és az újjárendezés sem volt tökéletes, ez ma nyilvánvalóbb, mint korábban bármikor.

A ROMÁNSÁG MEGTELEPÜLÉSE A KÖZÉPKORBAN

Az országhatárok biztosítása volt az erdélyi magyarság és székelység feladata, s így terjeszkedésük déli és keleti irány­ban haladt. Az erdélyi peremhegység lejtőin és az Al-Duna irá­nyában a Maros vidéki magyarság határvédő elemei védték a belső vidékek biztonságát. Ugyancsak a Maros vidéki magyar­ság biztosította a Déli-Kárpátok keskeny szorosait is, míg a Ke­leti-Kárpátok átjáróit a székelység őrizte. Az erdélyi perem­hegység nyugati vidéke így megtelepítetlenül maradt. Ezt még az alföldi medence keleti irányban terjeszkedő magyarsága is kikerülte, mivel foglalkozási ágai számára alkalmatlannak ta­lálta.

Igen tisztelt Elnök úr, Uraim!

Engedjék meg, hogy még egyszer megköszönjem, hogy alkalmat adtak nekünk álláspontunk kifejtésére. Tulajdonképpen szóbeli tárgyalást kívántam, mert nézetem szerint ez az egyedüli eszköz, amely bennünket a megértéshez és az előttünk fekvő szövevényes kérdések helyes megismeréséhez vezethet. A Legfelsőbb Tanács azonban akaratát más irányban már megállapította, így meg kell ez előtt hajolnom. Elfogadom tehát az elém állított helyzetet és hogy idejüket túlságosan igénybe ne vegyem, egyenesen a tárgyra térek.

Ajánlom Figyelmetekbe!

http://mars.elte.hu/varak/terkep+lista2.php

A trianoni határok (40. o -41. oldal)

A magyar-román államhatár elemzése

A békekonferencia �bírósága" előtt feküdt egy, a győzők számára nagy érdemeket szerzett kis szövetséges, Románia területi követelése, illetőleg ezen állam kijelölendő új területének behatárolási problémája. A Romániának titkos szerződésben (1916. augusztus) tett antant-ígé­ret - aminek folytán belépett a háborúba - magában foglalta a történelmi Magyarországnak a Tiszától keletre eső majdnem egész területét. A békekonferencián ezt mégis egy kicsit �túl­zottnak" találták, és a javasolt - követelt és megvitatott - határvariánsok egyre keletebbre ke­rültek.

A megbékélés, a megbocsátás légköre vett körül ben­nünket, mint amikor valakitől búcsút veszünk, és tudjuk, hogy az illetőt soha többé nem látjuk. Ez a légkör mély­ségesen keresztyéni volt; mindannyian egyek voltunk lélekben. E vacsora számunkra a szó legmélyebb értel­mében az Utolsó Vacsorát jelentette.
  Jó éjszakát kívántunk egymásnak. Edit és én elbú­csúztunk barátainktóI. Megbeszéltük, hogy egyvalaki vagy ketten őrködni fognak, a többiek lefekszenek. Ne­kem még fel kellett készülnöm a következő napi prédi­kációra; megegyeztem a tömeggel, hogy másnap meg­tartjuk a templomban a szokásos reggeli istentiszteletet.

Az egyik megállít az utcán és megkérdi: "Mit gondolsz, november végére otthon leszünk már?.." A másik telefo­nál és figyelmeztet, hogy megőrzött egy régi felvidéki új­ságpéldányt, mely a csehek valamely jogfosztását bizonyít­ja. A harmadik, a negyedik levelet ír, tanácsot kér vagy ta­nácsot ad, mert tud néhány adatot Rozsnyóról vagy Rimaszombatról. S aztán sokan nem is akarnak semmit, csak találkozunk az utcán vagy egy kávéházban, s kezet szorítunk, szótlanul és erőteljesen, mint az összeesküvől; mert a család mindig valamilyen csendes összeesküvés a világ ellen. Arcok válnak elő húsz év távolából, megőszült, gondoktól, élettől szelíddé, bölccsé vagy szomorúvá min­tázott arcok, s csodálatos ismerősséggel közelednek felénk. Húsz éve nem láttuk egymást, közönyösen mentünk el egymás mellett ez évtizedekben. Most megismerjük egy­mást és kezet nyújtunk.

Cseres Tibor: Vérbosszú Bácskában

Lehet, hogy e vérbosszúra ingerlő parancsokat Joszip Broz Tito abban a hiszemben terjesztette ki Bácskára, hogy itt a magyarság fegyveresen fog ragaszkodni szülőföldjéhez. Csakhogy a magyar közigazgatás és a magyar fegyveres alakulatok vissza- és elvonulása után nem dördült el puska, s a magyar lakosság ellenállás nélküli beletörődéssel fogadta, viselte az új hatalomváltást.

Matuska Márton

Nos, tehát mi is történt velünk, a Délvidéken élő magyarokkal 1944. végén és 1945. elején?

A második, a titói Jugoszlávia magyarlakta vidékén szinte minden helységben elveszejtettek néhány ártatlan magyart. Okmányokkal egyelőre még nem bizonyítható, a magunk részéről azonban valószínűnek tartjuk a feltételezést, hogy összesen körülbelül 20 000 ártatlan magyar veszítette életét. Vannak, akik ennél sokkal több áldozatot emlegetnek s vannak, akik sokkal kevesebbet. A magunk részéről ezt tartjuk reálisnak, amelynek igazolására előbb vagy utóbb meg fogjuk találni a bizonyítékot. A továbbiakban, az összegezésnél erre még visszatérünk.

Vannak olyan helységeink, amelyeket teljesen magyartalanítottak máig tartó hatállyal: Csurog, Zsablya és Mozsor.

A magyarok kiűzése Pozsonyból

Az ősi magyar koronázó várost, Pozsonyt, annak német és magyar la­kosságát közvetlenül a háború után történelmének legnagyobb tragédiája sújtotta. Ugyanis olyan akcióra került sor Pozsonyban, amelynek a város német és magyar lakossága esett áldozatul. Az történt, hogy 1945. május 5-­én a magyarok lakásaira szlovák katonák törtek. A csomagolásra fél órát adtak, majd 50-100 fős csoportokban áthajtották őket a Duna-hídon Liget­faluba. Hogy milyen helyzetbe kerültek az oda kiűzött magyarok, azt ­egyéb forrásokon kívül - hitelesen bizonyítja dr. Gustáv Niepel szlovák orvos alábbi bizalmas jelentése: "Ligetfalun a deportáltak a legszüksége­sebbekkel sem voltak ellátva, öltözékük hiányos, élelmezésük gyenge, ami főleg a kis gyermekeknél mutatkozott meg, akikből sokan éhhalára voltak ítélve." A humanista meggyőződésű és a hivatásának élő szlovák orvos "A Ligetfalui Vöröskereszt rendelőintézetének működéséről" című bizalmas jelentését e sorokkal zárja: ".. .kívánom, hogy a Vöröskereszt gondolata mielőbb érvényesüljön és győzedelmeskedjék az emberi gonoszság felett, mely mint a fasizmus és a háború szörnyű öröksége ránk maradtak". íme, ilyen körülmények között sikerült a szlovák sovinizmus ördögi tervének végrehajtása: Pozsony, az ősi magyar koronázó város magyartalanítása...